A randevú I. (Ötletek a nagy eseményre)

logo

Egy randevú csupa izgalmat rejthet. Már maga a tény, hogy megismerünk egy másik embert, elcsattan az első csók vagy éppen szerelmesek leszünk. Az életünk legtöbb izgalmas időszaka a randevúkon történik. Sok ember ideges, mikor kezdetben találkozik valakivel. Az első találkozás az első benyomásról és a természetességről szól, és a legfőbb célunk, hogy jó benyomást tegyünk a partnerünkre. Az idegeskedés és a feszültség, amit az első alkalommal érezhetünk egy természetes állapot, és nem mindig könnyű belátnunk, hogy ezek a dolgok egyaránt hagyhatnak jó és rossz benyomást az első találkozás alkalmával.
Mit csináljunk tehát az első randevún?
A ma már közhelynek számító „vacsora és mozi” a legáltalánosabb első randi ötlet, de nem szükségszerűen a legjobb. Sok ember kényelmetlenül érezheti magát, ha együtt kell ennie egy viszonylag idegen emberrel és beülni együtt egy mozifilmre, ahol nem igazán tudjuk megismerni a másikat, és felmérni a helyzetet, hogy lesz-e esély egy esetleges második randira vagy sem. Az első randevúnak arról kellene szólnia, hogy a találkozás alkalmával új keretek között ismerjük meg egymást, amely túlmutat az online társkereső oldalakon, a hosszú levelezgetéseken és a különböző csevegő programok virtuális világán, és fedezzük fel azokat a viselkedésbeli normákat, amelyből kiderülhet, hogy sor kerülhet-e egy második randira. Az első randevúnak a kikapcsolódásról kellene szólnia, amelyet mindketten élvezünk.
Ezek a tevékenységek, ha úgy szervezzük meg, akkor emlékezetes és kellemes pillanatokat szerezhetnek mind magunk mind a partnerünk számára:
Tegyünk egy csodálatos sétát!

A dolgok megszervezése az első randin bonyolult lehet, ha jó benyomást szeretnénk tenni a partnerünkben. Sokan attól félünk, hogy rossz tevékenységet vagy célt választunk ki, ami ronthatja az esélyeinket egy második találkozásra. Válasszunk olyan programot, amely esélyt ad megismerni a másik embert. Egy séta egy csodálatosan szép parkban tökéletes hely minden tekintetben. A kellemes környezetben meghitten tudunk beszélgetni, és ezáltal megismerni a másik ember érzéseit, gondolatait.
Közös kerékpártúra…
A kerékpártúrával új és meghitt helyeket fedezhetünk fel együtt. Keressünk egy helyet, ahol meg tudunk állni, egy üdítőre, harapnivalóra és egy jóízű beszélgetésre.
Egy séta a folyó vagy tóparton
Egy séta a folyó vagy tóparton romantikus és meghitt töltetet adhat az első találkozásunknak. A víz és a természet hangja, a puha homok a lábunk alatt és az idő amit együtt tölthetünk jó kiindulási alap egy elmélyültebb beszélgetésre az életünkről, vágyainkról és álmainkról, aminek a hangulata tökéletesség teheti az első találkozásunk célját.
Romantikus vacsora
Elmenni és beülni valahova enni egy klasszikus romantikus tevékenység az első találkozás alkalmával. Találjuk ki, milyen ételt kíván meg a randi és foglaltassunk asztalt. Ehhez ötletet meríthetünk egy korábbi beszélgetésünkből.
Randevú egy sporteseményen
Ha mindketten sportrajongók vagyunk, akkor randizhatunk akár egy meccsen is. A környezet és a közös sportérdeklődés kötetlenebbé és felszabadultabbá teheti az első találkozásunkat. Csak azt kell kitalálni, mielőtt megvesszük a jegyeket, hogy mi a kedvenc sportja a másik embernek.
Értékeljük együtt a művészeteket:
Ha mindketten szeretjük a művészeteket, tervezzünk egy múzeumlátogatást, de szerezhetünk jegyeket egy színházi előadásra vagy komolyzenei koncertre, ahol megismerhetjük a másik ember gondolatait és ízlésvilágát.
Vásároljunk jegyeket könnyűzenei koncertre
Vásároljunk jegyeket egy kedvenc zenekar vagy énekes koncertjére. Ez egy nagyon emlékezetes esemény lehet mindkét fél számára és egy teljesen új nézőpontból közelíti meg az első találkozást. Ahelyett hogy idegesek lennénk az egész este folyamán, egy kellemesen és felszabadultan érezhetjük magunkat kedvenc zenekarunk és a partnerünk társaságában.
Nevessünk együtt
Az első randik szorongóvá tehetnek bennünket és nincs jobb módja, hogy csökkentsük a szorongásunkat, mint a nevetés. Egy komikus műfajú előadás segíthet kikapcsolódni és megismerni egymás humorát.
Kellemes időtöltés egy vidámparkban
Egy vidámpark számos izgalmas dologgal rendelkezik, ahol megtalálhatjuk azokat a szórakozási lehetőségeket, amelyek kellemessé tehetik számunkra az együtt töltött időt.
Felülhetünk és mehetünk egy kört a romantikus óriáskeréken, amely tökéletes szórakozást nyújthat a fiatal pároknak vagy akiknek a szíve fiatal.

Mindegy hogy milyen tevékenységet választunk vagy milyen programokban veszünk részt. A legfőbb cél hogy az első randevúnk feszültségmentes legyen, amely lehetővé teszi számunkra, hogy kikapcsolódjunk és elvezzük egymás társaságát mindenféle kényszer nélkül.
Biztosak lehetünk benne, hogy ez egy jó kapcsolat kezdete lehet mindkettőnk számára.

A legtöbb ember ezt leszámítva stresszel, még akkor is, ha évek óta ismeri a másikat. Ennél fogva az első randit nem kellene kizárólag egy tevékenységnek tekinteni, amely reflektorfénybe helyez vagy az egyik vagy a másik ember személyét.
A tény ellenére a következő tevékenységek mintaszerű randi ötletek lehetnek a kapcsolat előrehaladtával, de az első találkozás alkalmával kerüljük a következő helyzeteket:

Vacsora és mozi:
Nincs időnk a beszélgetésre vagy megismerni a másik embert a randevú idejének többségében.
Találkozás a családdal:
A családtagoknak lehetnek elvárásai, amik kényelmetlenek lehetnek az új partnerünknek, főleg, ha a kapcsolat csak most kezd kialakulni.
Privát randi a lakóhelyen vagy egy elhagyatott területen:
Amíg csak jó ismerősök vagyunk a randit megelőzően, a leghelyesebb biztonságosan „játszani” és az első randit nyilvános helyre megbeszélni.
Különleges tevékenységek, amelyet az egyik ember jobban ismer, mint a másik:
Ha tapasztalatlanok vagyunk, akkor nem célszerű kipróbálni olyan, a másik ember számára új tevékenységeket, amelyet mi esetleg ismerünk és szeretünk, de a másik emberben a gyakorlatlanság miatt az alsóbbrendűség érzetét kelti. A legjobb megoldás, hogy tartani mindkettőnek az egyelő viszonyt.
Dupla- vagy csoportos randi
Miközben kellemesen érezhetjük magunkat a barátaink társaságában, nem egy jó kiindulási pont az első randinkat összekötni egy baráti összejövetellel, főleg ha egy kapcsolat a kialakuló szintre lépett. Az lenne a lényeg, hogy minél több időt tudjunk meghitten, kettesben tölteni más résztvevők nélkül.

A potenciálisan zavaró, kínos és veszélyes helyzetek elkerülésével az első randink izgalmas esemény lehet, amely emlékezetessé teheti egy kapcsolat virágba borulását.


2012. május 15. kedd

Vélemények/hozzászólások

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!


0 + 1 =